Tamás Menyhértné
Márton Zsolt: Itt a helyed
Ha aludt már el kezedben gyermek,
S láttad, hogy múlik homlokán a felleg,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha láttál már folyó tükrén éjjel tüzet,
S nem értetted, a meleg a fénnyel mit üzent,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha vártál már hideg esõben lányra,
S nem bántad, hogy hideg a pára,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha láttál már elesni öreget,
Kit felemelsz, s utána szorítja kezedet,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha láttál már árvát, ki nem kellett anyának,
Megszülték nyûgnek e világnak,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha adtál már pénzt szegénynek kenyérre,
S átvillant agyadon, testvér, õ és te,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha rázott hideg roncsautó markában,
Hol meleg vér folyt a halál sarkában,
Ha nem indított el semmit benned,
Valahol máshol kellene lenned.
Ha nem ütköztél még a világgal,
Nem találkoztál tüskével csak virággal,
Tartogat még valamit az élet,
Folyjon bár könny, de majd érzed,
Itt a helyed, itt kell élned,
Itt kell hálát adj az égnek!
Tamás Menyhértné hímzõ, a Népmûvészet Mestere cím tulajdonosa
Tamás Menyhértné Lavrik Márta a bukovinai Istensegíts községben született. Az erdélyi szálánvarrott hímzést 7-10 éves korában édesanyjától és nagymamájától tanulta el.
A 2. világháború végén családjával (férjével és három gyermekével) Magyarországra telepítették. Csátalján leltek új hazára.
Gyermekeinek tanítónõje figyelt fel a különleges öltéstechnikával készült gyönyörû hímzéseire.
Az 1963-ban megalakított és ma is mûködõ Székely Díszítõmûvészeti Szakkörnek alapító tagja.
A csátaljai templom belsejének díszítésére 14 db gyönyörû egyházi textíliát készített ajándékba. Az 1975-ben alakult Székely Népdalkörnek is alapító tagja.
Tamás Menyhértné egész életében kutatta a székely gyökereket, hagyományokat. A Községi Könyvtár épületében berendezett székely szoba alapjainak lerakója.
Nyugdíjba vonulása óta a mai napig a hagyományápolásnak, a székely díszítõmûvészetnek- és a népdaléneklésnek él. Közel harminc évvel ezelõtt az õ közremûködésével (családi házában) elevenítették fel elõször a bukovinai székely istensegítsi betlehemes játékot.
A felsorolt számos terület mellett munkásságára az erdélyi szálánvarrott kézimunkák készítése a fõ jellemzõ.
Tamás Menyhértné megszámlálhatatlan kiállításon vett részt munkáival, díjak, elismerõ oklevelek sorozata tanúskodik róla. Zsûrizett munkáinak száma jelentõs.
1989. október 10-én népi iparmûvész hímzõ címet kapott, 2005. augusztus 20-án pedig a Népmûvészet Mestere kitüntetést vehette át Bozóki András kulturális minisztertõl.
Lõrincz Istvánné népi iparmûvész
Lõrincz Istvánné Barabás Rozália népi iparmûvész hímzõ a bukovinai Istensegítsen látta meg a napvilágot..
Szüleivel és négy testvérével 1941-ig a szülõhelyen éltek. Ekkor a délvidéki Istenes községbe, 1945. februárjában pedig Csátaljára telepítették õket.
Olyan községben nõtt fel, ahol már 8-9 éves korban a lányok kezébe adták a varrótût.
Férje Lõrincz István szintén istensegítsi születésû, alapító tagja az 1975-ben alakult Csátaljai Székely Népdalkörnek. Lánya Ilona elvégezte a díszítõmûvészeti szakkörvezetõi tanfolyamot. Fia István is elkötelezett a székely hagyományok ápolása iránt, szenvedélyesen kutatja gyökereit.
Lõrincz Istvánné az 1963-ban megalakított és ma is mûködõ Székely Díszítõmûvészeti Szakkörnek alapító és ma is aktív tagja.
1972-tõl 1980-ig a szakkör vezetõjeként is tevékenykedett. Vezetésével figyelemre méltó eredményeket értek el. A tagokkal végig járták községünk székelyek lakta házait és kutatták az eredeti székely, még fellelhetõ hímzéseket, motívumokat. Munkájuk nem volt egyszerû, a helyszínen rajzolták le az õsi mintákat.
Lõrincz Istvánné munkáinak egy része Lengyel Györgyi: Kézimunka hímzések gyûjteménye címû könyvében is megjelent. Eredeti székely motívumokkal dolgozik, a bukovinai székely õsi mintákat használja.
1978-ban megszerezte a mûvészeti oktatói mûködési engedélyt, mely díszítõmûvészeti kör vezetésére jogosít.
1979. december 28-án népi iparmûvész címet adományozott részére a Népi Iparmûvészeti Tanács bíráló bizottsága.
A csátaljai templom belsejének díszítésére két garnitúra egyházi textiliát és a hozzá tartozó kiegészítõket készített. A 2006. február 10-én Békéscsabán megrendezett X. országos Textiles konferencián ezek a munkái is kiállításra kerültek és ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Csátaljai Díszítõmûvészeti Szakkör III. díjat kapott.
Oklevelei tanúsítják, hogy megszámlálhatatlan megyei és országos kiállításon vett részt munkáival egyénileg és a szakkör tagjaként Kecskeméten, Nyíregyházán, Gyöngyösön, Dunaújvárosban és sorolhatnánk.
A Lõrincz Istvánné által készített és ma is folyamatosan bõvülõ munkáinak értéke felbecsülhetetlen. Ezt a fajta hímzést mára már inkább csak az idõsebb korosztály végzi és nem lehet tömeggyártásban készíteni. Rengeteg idõre, türelemre van szükség egy-egy darab elkészítéséhez.
1960-ban született Csátalján. Általános iskolába is itt járt. Sokat jelentettek számára az akkori napközis tanító néni Jaeger Mihályné, ingyen juttatott 10 filléres rajzlapjai. Rajzolhatott, ha készen volt a leckével. Ezúton is megköszöni. Ez nagymértékben hozzájárult, ahhoz, hogy ma is fest. 14 éves korában Bajára került tanulni. A képzõmûvészeti szakközépiskolát Budapesten végezte el. A Rudnay körben B. Mikli Ferenc tanítványa volt.
A festészetben igazából a régebbi korok mûvészetét jobban szereti. Résztvevõi a hazai alkotótáboroknak. Eddigi kiállításai: Balatonalmádi, Decs, Baja, Esztergom.
Reménykedünk, hogy egyszer mi is rendezhetünk egy önálló Énekes Zoltán kiállítást falunkban.
1958-ban született. Családjával 24 éves koráig Csátalján élt. Iskolái elvégzése után mûvészeti tanulmányokat a bajai Rudnay Gyula Képzõmûvészeti Körben B. Mikli Ferenc festõmûvész mellett végzett. Folyamatos résztvevõje a hazai és külföldi alkotótáboroknak. Képeivel keresi az ember és a táj kapcsolatát. Felhívja figyelmünket az örök természeti érték megmentésére e zaklatott világban. Alkotásaiban megleljük a természet pillanatképeit, figurális alkotásokat és újabban nonfiguratív, absztrakt gondolatvilágát is. Számos közös és egyéni kiállításon vett részt itthon és külföldön egyaránt.
Lõrincz Gergely a bukovinai Istensegítsen született. Megszakításokkal kisgyerek kora óta szívesen rajzol. Komolyabban 25 éves kora óta fest autodidakta módon, tehát komolyabb iskolázottság nélkül. Tagja a SZABAD KÉPZÕ ÉS IPARMÛVÉSZEK SZÖVETSÉGÉNEK. Ezen kívül a BAJAI RUDNAY KÖR keretén belül képezte magát B. Mikli Ferenc mûvész úr vezetésével. Több alkotótábor szorgalmas látogatója. A szimbolizmust – szürrealizmust és a realizmust szereti s ezeket igyekszik követni. Szívesen fest székely életképeket.
Csátalja községet érzi a föld azon pontjának, ahol igazán otthon van. Ezért is szívesen mutatja meg munkáit falunknak rendszeresen – s reméli egy kicsi örömet is sikerül szereznie velük.
1964-ben született Baján. 22 éves koráig Csátalján élt szüleivel. Nagyon sok szép emlék köti falunkhoz. Jelenleg Baján él feleségével és kétéves kisfiával. 1997-ben kezdett el festeni, mindennemû képzés és szakmai segítség nélkül. A kezdeti idõkben édesanyja bátorítása, ösztönzése segítette elõrehaladását. Próbálja a saját stílusával az érzéseit, hangulatát visszaadni képeiben. Mindig jobb és jobb képekre törekszik és még sokat szeretne tanulni. Kedveli a meleg színeket, az õszt és annak hangulatát. Kedvenc festõje: Van Gogh, Monet.
1955-ben született Csátalján. Általános iskolai tanulmányait (néhány hónap kivételével) a csátaljai iskolában végezte, ahol rajztanára Hargitai János, osztályfõnöke Sántha Mihályné volt. Tehetsége korán megmutatkozott, rajzból csaknem minden osztályban kitûnõ volt. Nagybaracskán asztalos szakmát tanul, majd a fõvárosban BM dolgozó, ahol autodidakta módon kezd foglalkozni a festészettel. Megnõsül és Debrecenbe kerül, ahol 1988-ban lehetõséget kap festményei kiállítására. Nem sokkal ezután Baján telepszik le családjával. Kiállításai megszámlálhatatlanok, falunkban 1990-ben és 94-ben önálló és egy alkalommal közös bemutatkozása volt.
Egy baranyai földmûves családban született. A deportálás után Csátalján lelt otthonra családjával. Itt kaptak házat és földet. Korán elkerült a szüleitõl és egyedül élt mindaddig, amíg meg nem nõsült. Budapesten beiratkozott egy képzõmûvészeti iskolába. Sajnos ezzel a lehetõséggel nem tudott élni, mert az 1956-os forradalom ideje alatt a nehéz megélhetés és családja hátrányos helyzete miatt disszidálásra kényszerült.
Sok nehézség után családjával Svédországba került. Ez az ország lett az új otthonuk. Sokáig üvegfúvó, majd asztalos szakmában dolgozott. Mindvégig hobby szinten festegetett és egy kiállításra is sor került ott. Nyugdíjba vonulása után Magyarországra, Bajára költözött feleségével.
Nagyon boldog, hogy nyugdíjasként újra itthon élhet a szülõhazájában és jut ideje a kedvenc idõtöltésére a festészetre.
Szüleivel és testvérével 1997 augusztusában települt át az akkori Jugoszlávia háborús borzalmai elõl.
A vajdasági Kúláról jöttek Csátaljára.
Katalin festõi tehetségére anyai nagyapja figyelt fel.
Az általános iskola elvégzése után a bajai III. Béla Gimnáziumba iratkozik be, ahol rajz tagozatos osztályt választ. Kedves tanárnõje Eleki Istvánné tanítja rajzra, akinek nagyon sokat köszönhet. Tehetségére itt is felfigyelnek.
A fiatal mûvész-tehetség munkáiban a leglényegesebb: minden alkotásában tökéletes az összhang ember és környezete között.
Elsõ önálló kiállítása: Csátalja, 2005. december 2.