Fõoldal
Intézmények
Gazdaság
Egészség
Vallás
Kultúra
Rendezvények
Sport
Szabadidõ

 

Csátalja Polgármesteri Épületének
felújítása pályázat

Csátalja község Önkormányzatának
rendeletei

Bajai Járási Hivatal

Helyi Önkormányzati
választás 2014.

Nemzetiségi Önkormányzati
választás 2014.

TIOP 1.2.3-08/1 pályázat

TIOP-1.1.1-07/1-2008-1038 pályázat

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Szálláshelyek listája

Csátalja község elhelyezkedése:
Csátalja földrajzi elhelyezkedése

Községtérkép

Testvérközségünk:
Alsószeli
Alsószeli címere

A Gilián Zrt. honlapja

Márton Zsolt honlapja

Pásztor Attila: Filozófia és spiritualizmus

Alisca Rádió

 

Főoldal

Csátalja község
Irányítószám: 6523
Terület (hektár): 3905
Lakónépesség: 1691
Lakások száma: 668

Nemzetiségi kötődések:
magyar: 97,0%; horvát: 0,5%; német: 6,4%; román: 0,2%; szlovák: 0,2%; ismeretlen, nem válaszolt: 2,4% (KSH)

CSÁTALJA RÖVID TÖRTÉNETE

Német nyelven

Angol nyelven

Községünk Bács-Kiskun megyében, Bajától 2O-2l km-re délre található. Már a középkorban is volt a környéken élet. A település mai területéhez egészen közel lehetett Alsótárnok és Tóti, melyek talán Csátalja elődei lehettek. Az előbbi név már 1289-ben szerepelt adományként egy oklevélben. A XVI. században több oklevélben is találkozunk Tárnok helynévvel, de lehet, hogy ez az ugyancsak közeli Tárnokmonostort jelöli.
A Csátalja névvel 1543-ban találkozunk először Bács-Bodrog vármegye dézsmajegyzékében. A falu nevét Csatallya formában írták. Bár ez a dátum már a török hódoltság idejére esik, mégis a kalocsai érsekség dézsmajegyzékében találkozunk a helynévvel.
A falu neve szerb nyelvből származik: Catalia útkereszteződést, útvillát, villaszerű elágazást jelent. A szájhagyomány hajlamos a nevet Csataalja formából származtatni, de ennek valóságalapja nincsen.
A török hódoltság korában – mint a környék más települései is – elnéptelenedett. A lakosság vagy elmenekült vagy elpusztult.
1686/87-ben a császári csapatok nagy győzelmeket arattak a törökök fölött, így lehetőség nyílott a Bácska felszabadítására is. A feljegyzések szerint, amikor a győztes sereg átkelt a Dunán, a katonákat iszonyú pusztítás fogadta vidékünkön. Az egész úton nem találtak élő fát.
Ellenben a fű és tömött bozót olyan magasra nőtt, hogy a lovasság kényszerült rajta utat törni és taposni a gyaloghad számára. Az árterületek nádtermő, állóvizekké, feneketlen lápos mocsarakká változtak. A homokos területeken pedig csak bozót kötötte meg a talajt, máshol a szél épített vagy rombolt.
1699-ben Bács-Bodrog vármegye újjászervezésekor a bécsi császári udvari kamara hét földműves gazdát jegyzett fel községünkben.
Az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharc sem kedvezett a lakosság szaporodásának. A megyébe felhúzódó szerbek a Habsburgokkal szimpatizáltak, gyakran támadták a Duna-Tisza Közén állomásozó kuruc csapatokat, ezért l705-ben Bottyán János tábornok a dunántúli hadjárat megkezdése előtt kiűzte a megyéből a velük ellenséges lakosság többségét.
1711 után hamarosan megindult a belső vándorlás a sűrűbben lakott Felvidékről és a Dunántúlról a környékünkre. Ez a spontán telepítés nem tudta benépesíteni a területet, megművelni az elvadult területeket.
A XVIII. században szervezett telepítés kezdődött, melyet a bécsi császári kamara irányított. Három nagyobb hullámban érkeztek községünk területére katolikus vallású német telepesek elsősorban dél-német államokból: Baden-Württenberg, Pfalz, Elzász-Lotharingia. Az első szakasz 1729- és 1748 között zajlott, a döntő szakasz 1752-1763 között történt.
Gyérebb volt már a betelepülők száma a befejező szakaszban, mely 178O-84. között bonyolódott le.
A német telepesek egy része már korábbi német telepítésű falvakból került községünkbe /pl. Nemesnádudvarról/, de többségük a birodalomból érkezett fiatal házaspár volt, akik korábbi lakhelyükön megváltották magukat földesuruktól, és ezután kerekedtek hosszú, számukra ismeretlen vidékre, ahová bérelt gabonaszállító hajókon, tutajokon érkeztek a Dunán. A telepítési biztosok irányították Baján vagy Apatinban a Bácskába települni vágyó érkezőket.
Az új telepesek földet, házhelyet kaptak, és szívós, szorgalmas munkával egy-két generáció nehéz élete küzdelme után otthonra találtak választott hazájukban. Cothmann Antal kamarai biztos 1763-ban, amikor községünkben járt, azt írta, hogy e határ nem túl termékeny, de jól művelt és rendezett.
1735-ben lett községünkben önálló plébánia és hamarosan (1744-ben) ideiglenes templom is épült. A plébánia 1748-tól alkalmazott tanítót is, aki ekkor a kántori és a jegyzői teendőket is ellátta.
A község a telepítések során német nyelvű lakosokkal népesült be, a kevés magyar lakos is inkább elnémetesedett, a helyi dialektust beszélte. Az iskola nyelve is német volt, de a XIX. századtól kezdve a tanítás kétnyelvű, magyar és német lett.
A helyi lakosság földet művelt, állatot tenyésztett, de a homokos határrészt hamarosan hatalmas szőlőtáblák lepték el. A csátaljai szőlők különösen a XIX. század végén értékelődtek fel, mikor a hegyi szőlőket a filoxéra betegség nagyrészt elpusztította.
Csátalja a környék települései közül egyik legmódosabbá vált a XX. század elejére. Az 1910-i népszámláláskor 2420 német és magyar lakos élt békés egyetértésben a környékkel. Sokan - mivel a község határa nem terjeszkedhetett – a Mohácsi-szigeten vásároltak jó minőségu termőföldeket a lecsapolt mocsarak helyén.
Községünk életében mélyreható változást csak a II. világháború utáni „modern népvándorlás” hozott. A győztes szövetséges nagyhatalmak a kollektív bűnösséggel bélyegezték meg a közép- és kelet – európai németséget – ezért rájuk az elűzetés és kitelepítés várt akár bűnös, akár ártatlan volt a lakosság. Így kellett eltávoznia a csátaljai német nemzetiségű népesség nagy részének 1946-47-ben három részletben.
Mintegy 2200 személy volt kénytelen elhagyni szeretett faluját. Az akkori Nyugat-Németországba kerültek. Sokan soha nem tudták elfelejteni az óhazát, ha utóbb jól is élnek, gyakran vissza-visszatérnek ma is, és azóta is segítik a régi lakóhelyüket. Még 1946 februárjában Csátalján otthonra talált 18O bukovinai székely család (gyakran együtt egy házban laktak a kitelepítésre váró régi tulajdonosokkal). A székelyek Istensegíts községből származtak, 1941-től Dél-Bácskában Topolyán és Csantavér község környékére telepítették őket Bukovinából, de 1945-ben menekülniük kellett Magyarországra. Később felvidékről érkeztek magyar telepesek, akiket az akkori Csehszlovákia űzött el otthonukból. Többen települtek Csátaljára a Tiszántúlról is, hogy itt házat, földet kapjanak, de többen az újra jugoszláv területté vált Dél-Bácskából érkeztek falunkba.
A változás, a lakosságcserélődés nem ment zökkenőmentesen, nagy volt a bizalmatlanság a régi és az új lakók között főként az eltérő gazdasági, kulturális szokások miatt, gyakori volt a viszálykodás valós és vélt okok miatt.
A megbékélést az ifjúság kezdeményezte: együtt jártak iskolába a gyerekek, összebarátkoztak, együtt játszottak. De az igazi megbékélés akkor következett, amikor az első vegyes házasságokra is sor került. Ma az együttélésre már a tolerancia a jellemző, mely többre tartja valamennyi népcsoport erényeit és az egybetartozást tartja inkább szem előtt, mint a széthúzást.
Erre utal, hogy mind jobban erősödnek a külhoni kapcsolatok is pl. Németországgal (Schwabmünchen), Szlovákiával (Alsószeli) és Erdéllyel is (Csernakeresztúr, Dicsőszentmárton).


A CÍMER TÖRTÉNETE

Csátalja nagy múltú dél-alföldi település.
Címere: álló, négyelt reneszánsz pajzs, 1. számú /jobb felső/ vörös mezejében Szent István király teljes alakú figurája látszik, arany övvel összefogott zöld ruhában, arany palásttal, jobbjában jogart tart, balját aranyos markolatú kardján nyugtatja, fején a szent korona. A 2. számú / bal felső/ kék mezőben aranyló szőlőfürt lebeg zöld levéllel részben takarva. A 3. számú / jobb alsó6 kék mező zöld udvarából aranyos markolatú, ezüst pengéjű kard növekszik, tőle jobbra aranyló Nap, balra ezüstös, fogyó Hold látszik. A 4. számú / bal alsó/ vörös mezőben balra, illetve jobbra villás farkú fecskepár suhan.
A pajzs felső élén szembenéző csőrös csatasisak helyezkedik el, rajta rubinokkal ékesített ötágú, nyitott, arany leveles korona.
A foszlányok: kék és arany.

Csátalja címere beszélő címer /tessera loquens/ , ugyanis a település múltját felidéző jelképeket mutat be.

Szent István ábrázolása jelképezi, hogy a község betelepülése óta hívő keresztény, egykor templomos hely volt, sőt kolostorral is rendelkezett / tárnokmonostora /, a 18. században újjáépült templomát a szent király tiszteletére szentelték és az 1732-ből fennmaradt községi pecséten is az ő képe szerepel.
A villás farkú fecskék a táj jellegzetes madarai és egyben a település nevére is emlékeztetnek, amely valószínűleg török eredetű /Catal/, jelentése: villa, villa alakú útelágazás. A középkorban valóban két fontos útvonal találkozott a monostornál.
A településen a 19-230. században igen nagy jelentőségűvé vált a szőlőkultúra, amelyet a szőlőfürt és a –levél szimbolizál.
A világháborús népmozgások során a községbe székelyeket telepítettek, s erre utal a zöld mezőből növekvő „Isten kardja”, Attila vezér varázslatos fegyvere, s a székelység ősi jelképei, a Nap és Hold.
A sisak a település hősi halottainak állít emléket, a korona pedig a községi autonómiát fémjelzi.


Községünk térképe utcanevekkel.